Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elfogadás

2011.11.28
  detés 10 másodpercen belül eltűnik

Ez a Te oldalad? A szerkesztőbe belépve reklámmentesíth

elfogadas.jpgElfogadás.
Fog.
Ad.
Fogad.
Fogás-adás....fog-ad-ás. És ráadásul EL. Elfogad. Valamitől...valakitől el, ide hozzám. És ha már fogadom, akkor fogom is. Most is fogom, és fogni is fogom mindig. Elfogadom. Szőröstül, bőröstül.
Megpróbáltam lemenni a szó teljes mélységig, úgy, hogy félre tettem a mindennapi értelmet, és azt a jelentést is, amit számomra hordoz ez a szó. Aztán persze kikötöttem annál, amit nekem jelent....Másoknak is azt jelenti? Mint a legtöbb fogalom...ez is mást és mást jelent mindenkinek. Az én elfogadásomat tudom csak megmutatni.

János jelenései leírják, hogy a végidőkban megjelennek a hamis próféták, de te ne hallgass rájuk, te légy készen mindig.

Ezt lehet értelmezni úgy is, hogy vigyázz!

Mondanak mindenfélét, de az nem az Istentől való, hanem a Sátántól.

Ne dőlj be senkinek!

Figyel, légy résen, és kételkedj!

Tartsd magad tisztán, ne engedd magadhoz a hamisakat!

Én, ezektől megborzongok, és azt mondom, hogy ez az értelmezés kimeríti az „osztd meg, és uralkodj” fogalmát. Ez pont arról szól, hogy mindenki húzódjon be a saját kis csigaházába, és rettegve tekintgessen csak kifelé, hogy jujjj! A másik csak nem egy hamis próféta??

Ami elszomorít, az az, hogy az emberek, akik már odáig eljutottak, hogy figyeljenek ezekre a próféciákra, azok többsége bizony így értelmezi. Így tapasztalom.

Az én olvasatomban János arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne az legyen számunkra a mérvadó, hogy mások mit  gondolnak, mondanak, vagy hogy hogy élnek, hanem az, hogy bennünk  mi van. Mit mond a szívünk. Mire van késztetésünk. Figyeljük MAGunkat, és ismerjük meg. Tisztítsuk, gyógyítsuk meg a sebeinket. Legyünk készen, amikorra kell. Mert mi, csak magunkat tudjuk felemelni. A többiekre max. hatni tudunk, az ő választásuk szerint. És ha sikeresen dolgozunk MAGunkkal, akkor semmi szükség a csigaházra, a bizalmatlanságra, hisz a hamisság  az nem más mint ami nem a mi utunk. És ha nem a mi utunk, akkor nincs vele dolgunk. Egyet nem szabad szem elöl téveszteni, hogy ez, mindannyiunkra vonatkozik. Ez, pedig azt jelenti, hogy ami az én igazságom, az én tisztaságom, ahogy nekem kell készen lennem mire le jön az idő, az csak rólam szól. A másik mindezt a MAGa módján fogja megélni. Ha a saját normáim szerint mérem őt, akkor mindenképpen könnyűnek fogom találni. Az ő világát, viszont – ha csak nem vagyok látó – nem ismerem pontosan. Csak elképzeléseim lehetnek felőle. Ha ezt felismerem akkor már nem akarom önnön képeimet a másikra vetíteni, és elvárni, hogy azok szerint éljen. Ha, tudom, hogy az ő szemén át is az Isten tekint a világra, és tapasztalja meg az életet, akkor képes leszek hagyni a másikat olyannak lenni AMI/AKI.  És ezzel óriási energiákat szabadítunk fel. Egyrészről nem ölök abban energiát, hogy a másikat formálom át, másrészről ő nem pazarol arra energiát, hogy meg akar felelni nekem. Az energiák szabadon áramlanak. És mi szabadon lélegzünk, Élünk és szeretünk. Feltételek nélkül!

 

Hallgassátok meg kérlek ezt a dalt:

 

Az Illés együttes 1977-ben ezzel a nótával nyerte meg a METRONOM fesztivált.

Akkor, az ilyen fokú elfogadásról még álmodozni sem mertek,  még ezt a témát nem lehetett megpendíteni csak a szerelmen keresztül, de úgy is csak a távoli jövőbe reménykedve…”hogyha egyszer majd…”. De ha nem csak a szerelemre vonatkoztatjuk ezeket a gondolatokat, hanem az összes emberi kapcsolatra, akkor pontosan arról szól, hogy milyen fellélegezni egy olyan térben, ahol elfogadás van.

 

Érezd meg...kérlek ezt,  érezd az energia áramlást…

 http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/9699/illes-egyuttes/hogyha-egyszer-zeneszoveg.html

 

Elfogadás 2.

Előző írásomban MÁSikunk elfogadásáról írtam. Nemrég ismét eszembe JUTott a kérdés, kicsit más megvilágításból szemléltem a dolgot, mégpedig az önMAGamban lévő részek elfogadása szempontjából.
Amikor MÁSikunk elfogadásáról van szó, tudatában kell lennem annak, hogy a MÁSik más, mint én vagyok, különben az elfogadás nem valódi, hanem mondjuk megTŰRés, vagy beleTÖRŐDÉS.
Önmagamban azt a részt tudom elfogadni azt tudom, amit ismerek. Amiről tudom, hogy mi az. Hiába tudom, hogy van bennem egy rész, ami még nincs kifényezve, addig nem tudok vele mit kezdeni, amíg nem tudom felismerni, hogy mivel is van dolgom. Ha felismertem, rálátok, akkor tudom elfogadni magamban, és akkor tudom kezelni is ezt a részt, ezt a dolgot...addig legfeljebb azt fogadtam el, hogy én ezzel együtt is tökéletes vagyok, de nem magát a dolgot.
Mondok egy példát. Én dislexiás vagyok. A betűket is és a számokat is felcserélem. Amikor én gyerek voltam, még nem is foglalkoztak ilyesmivel. Nem is tudtuk, hogy ilyen van. Én voltam az, aki makog olvasás órán....és folyton hibázik, nem tud helyesírni....meg ilyenek. Ezt így önmagában képtelenség elfogadni...én legalábbis nem tudtam. Azzal járt...hogy értéktelennek tartottam magam. Aztán valamikor 8. osztály tájékán VÉLetlenül, a rádióban hallottam egy beszélgetést erről....és le esett az állam. Felismertem az okát annak, hogy miért nehezebb számomra sokkal az olvasás, a helyesírás...és még a matek is, mint a többieknek. Onnantól kezdve már volt valami amivel kezdhettem valamit. És szép lassan elkezdődött ennek a feldolgozása, majd elfogadása. Eleinte csak magamban, aztán már kifelé is fel mertem vállalni a dolgot. Én orvos írnok vagyok. A dokik diktálnak nekem....és látják, hogy mit írok. A legnagyobb nyugalommal, mosolyogva tudtam mondani nekik, hogy mi a helyzet. És mivel nem szégyellem, el is fogadják. Telt ház előtts olvastam fel már egy kb 1 órás meditációt, egy csepp lámpaláz nélkül. Mindezt azért tudom megtenni, mert valóban el tudtam fogadni a dislexiát.