Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gubicza Georgina: Ezer évszak

2014.10.18

jegcsap.jpgValamikor réges-régen száz évig tartott a tél. Senki sem hitte, hogy valaha is vége lesz, pedig tudtuk, hogy a beláthatatlan, messzi jövőben egyszer eljön majd a tavasz. De hogy mikor? Talán meg sem éljük azt! Így hát tapostuk tovább a méteres havat, és a sötét erdőkben a fák között valami távoli, elfeledett emlékként derengett a lombzúgás.   Aztán a jégcsapok egyszer csak olvadni kezdtek, a kis patakokban megeredt a víz, és a hó alól lassan elő-elő bukkant a kopár, fekete föld. Majd lassan eltűnt a hó is, és különös, mámoros illattal telt meg a levegő - hát mégis eljött a tavasz? Zöld lett a rét, előbújtak a vadvirágok, és mi lányok egymás kezét fogva körbeálltunk, és énekeltünk. Messzire vitte a hangunk a szél, és mindent áthatott, ahogy fújta a hajunkba kötött szalagokat!  Száz évig tartott a nyár is. A fák lombjain át meg átvibrált a napfény, és pirosra égette a bőrünk. Mezítláb szaladtunk a homokban, az égbe törő nyárfák alatt, és olyan könnyűek voltunk, mintha magunk is repülni tudnánk! Nem volt idő, és úgy rémlett, mindez örökké tart - hisz nem is lehet másként, mindig is így volt!nyari-ret.jpgVirágokat fűztünk a hajunkba, és csak a nagy, lusta folyó ásított alkonyatkor, mikor vége lett a forróságnak, ami bennünk továbbra is tombolt, mint a tűz.
Aztán egyszer csak hidegebbek lettek a reggelek, hosszabbak lettek az árnyékok, és a vadgesztenye potyogni kezdett a fákról. Elfelejtett dolgok kerültek elő a szekrényből: piros csizma, hímzett kabátka, amit fázva húztunk össze magunkon. Eleredt az eső, és vele eljött az ősz, a maga szomorkás bőségével és mozdíthatatlan békéjével, és mi újból énekeltünk, de már nem odakint a réten, hanem a fűtött szobában: addig sose gondoltuk, hogy ez a kályha valamikor életre kel! S kezeink között a fonál, mintha magát az életet szőtte volna.
Azóta ezer és ezer év telt el. S abból, ami akkor örök volt, mára csak percek maradtak: Egy perc a télből, egy a nyárból - de talán az is csak az emlékekben. Kopár sivataggá lett minden, végleg elhagytuk a szent ligetek ragyogó angyalait, ami pedig maradt, az csak a sűrű sötét hiány.